Minden jó, ha a vége… Tudod mit?! Hagyjuk a végét! Foglalkozzunk inkább az elejével! Gondolom, abban egyetértünk, hogy egy blog esetében mindenképpen fontos a kezdet. A fél világ blogol, körülrajongott hírességek és irigyelt celebek terítik a lapjaikat, mesélik örömüket, bánatukat, mért lenne bárki is kíváncsi egy hétköznapi ember unalmas kis életére?
De ha már belevágtam, hiába is kísértenek önsajnálatba taszító gondolataim, hadd ne adjam fel mindjárt a legelején! Elvégre a legegyszerűbb étel sorsa is gyakran csak a tálaláson múlik. Alapnak talán tarthatnám ezt szem előtt. Amit pedig ennek hatására teszek: Gondolatban előkapom a pöttyös lábost és a főzőkanalat, s mielőbb összedobom az elsőt. Saját, pofonegyszerű paprikás krumplimat. Neked. Sok-sok szeretettel. S bár egyik krumpli sem ugyanaz a krumpli, s hol a tányér jobb, hol meg a bal feléből kezded majd az evést, tisztában vagyok vele, hogy ettől még a paprikás krumpli, paprikás krumpli marad. Hogy meg ne und, igyekszem mindig frissen és melegen kínálni, a lehető legtöbb változatban. Természetesen a célom az, hogy minél gyakrabban főzhessek Neked. Örülnék, ha gyakorta éreznéd úgy, hogy megéri repetázni, s, ha úgy alakul, bátran válnál függővé tőle. Cserébe odafigyelek majd, hogy paprikás krumplinak becézett soraim, meg ne üljék diétásabb ételekhez szokott gyomrodat.
Mit mondhatnék még?! Mielőbb várlak vacsorára!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: